Rólunk

 

Sipos Győző TÁBORVEZETŐ

Sipos Győző vagyok, 3 fiú (11, 7, és 5 évesek) édesapja. Végzettségemet tekintve tanár, egészségfejlesztő mentálhigiénikus, önismereti és kommunikációskészség-fejlesztő tréner. Az utóbbi területen főként általános és középiskolásokkal foglalkoztam, többnyire tábori keretek között. 24 éve foglalkozom táboroztatással. Az eddigiekben 20 és 300 fős és táborok között mindenféle létszámmal dolgoztam. Számomra a tábor egy értékadó sajátos, élménydús nevelési környezet, ahol olyan készségeket, képességeket fejleszthetünk, melyek segítik a fiatalokat a mindennapi életük során. Mottóm: Egy tábor=rengeteg ismeret, örök élmény!

Horváth-Töreki Gergely Improvizációs tréner

10 éve foglalkozom színházi improvizációval, több évig voltam vezetője és egyben alapítója egy társulatnak. Kiválásom óta szabadúszóként tevékenykedem. Hosszúformátumú, improvizált előadásokban játszom. Tréningeken, nyitott műhelyeken keresztül szeretném minél több emberrel megszerettetni az improvizációt, felhívni minden korosztály figyelmét a JÁTÉK fontosságára.

 
 

Kovács Kitti SZAKMAI VEZETŐ

Kovács Kitti vagyok, rekreációszervező-egészségfejlesztő, testnevelő, edző. 9 éve tanítok. Azóta számos Erzsébet-táborban, edzőtáborban, iskolai táborban megfordultam, később pedig saját táborokat is vezettem. Kedvenc foglalkozásaim: különféle labdajátékok, legfőképp a kézilabda és a pingpong, valamint a teljesítménytúrázás és a futás. A Balaton nagyon ismerős terep számomra, gyerekkorom óta a második otthonom. Miért jó számomra a táboroztatás? Imádok maradandó élményeket szerezni és mosolyt csalni a gyerekek arcára. Hiszem, hogy a tábornak teremtő értéke van, ha azt jól csináljuk. Nagyon jó érzés látni, ahogy a gyerekek csapattá kovácsolódnak, barátokká lesznek és hétvégén elégedetten, széles vigyorral távoznak a táborból. Ilyenkor mondjuk azt, hogy a „foglalkozás elérte a célját”. Mottóm: Ha egyszer belekóstolsz, nem tudod megunni! Egy jó tábor feltölt, energiát ad, felér egy Sportszelettel!

Kocsis Viki JÓGA OKTATÓ - Maradj flow-ban!

Kocsis Viki vagyok, jóga és mindfulness oktató. Közgazdászként végeztem a Corvinus Egyetemen. 20 éve jógázom és 15 éve tanítom a jógát. Amszterdamban végeztem el a legátfogóbb és legmélyebb tanárképzést, a 3 éves Iyengar Yoga tréninget. Itthon pedig Pazonyi Mónitól tanultam a teen jógát. 3 éve kezdtem el tinikkel foglalkozni, azóta rendszeresen vannak csoportjaim, jelenleg online. Két éve nyáron pedig egy rajztanár kolléganőmmel jóga- és alkotó tábort tartottunk, így a táboroztatásban és az ezzel járó felelősségvállalásban is van tapasztalatom. Mottóm: Mindenki különleges, mindenkiben van lehetőség!

 
 

Welsh Kriszta KOMMUNIKÁCIÓ

Welsh Kriszta vagyok. Közgazdászként végeztem a Budapesti Gazdasági Egyetemen. Szervezetfejlesztő tanácsadóként és trénerként dolgozom a verseny- és civil szférában. Szívügyem a fiatal generáció, megingathatatlanul hiszek a gyerekek nyitottságában, motivációjában, valamint a társas interakciók és a kommunikáció meghatározó jelentőségében. Ezért 2018-ban megalapítottam a Skill Café Kommunikációs Műhelyt, ahol általános iskola felső tagozatos és középiskolás fiatalok részére tartok egyedülálló kommunikációs tréningeket és workshopokat.

A DO60 Camp szakmai hátterét az MDSZ biztosítja

Szervezetünk, az 1987 óta működő Magyar Diáksport Szövetség (MDSZ) Magyarország legnagyobb és legnépesebb gyermek- és ifjúsági civil szervezete, amely mindent megtesz azért, hogy a diákok rendszeres testmozgáson keresztüli egészségfejlesztését ösztönözze. Már 33. éve folyamatosan szervezzük egyedülálló iskolai sport és teljes körű tehetséggondozó és versenyrendszerünket, a Diákolimpiát.

Legfőbb filozófiánk, hogy meg kell teremteni minden gyermek számára a testnevelésórákon és a tanórán kívüli testmozgásban való részvétel lehetőségét, és minden gyermeket arra kell ösztönözni, hogy a testmozgás a mindennapjainak szerves részévé váljon, a szabadidő hasznos eltöltésében fontos szerepet játsszon.

Valljuk, hogy a testnevelés és a testmozgás nem lehet csak a legtehetségesebbek kiváltsága, mindenki számára utat kell nyitni az élethosszig tartó fizikai aktivitás felé. Éppen ezért minden mozgásformában és sporttevékenységben a széles körű egészség- és személyiségfejlesztés lehetőségét keressük.

Ennek mentén fejlesztettük ki a DO60 Diáksportfesztiválokat, amelyeket immár 3 éve több mint 20 helyszínen, közel 1000 gyerek részvételével rendeztünk meg. A DO60 Diáksportfesztiválok célja, hogy a sportágakkal, mozgásformákkal biztonságos és motiváló pedagógiai környezetben ismerkejednek meg a diákok. A testmozgás élményszerűségére fókuszáló, társas- és játékközpontú eseményeink hatékonyabban szolgálhatják a sportban a tehetséggondozás bázisának szélesítését is.

Az MDSZ kezdeményezéséből jött létre az Európai Diáksport Napja (ESSD) is, melyen 2019-ben hazánban 1300 iskola 450 ezer tanulóját sikerült megmozgatnunk az adott napon. Mivel a rendezvény már Európai határain túl is kiterjedt, az Európai Sporthét eseménysorozat részeként összesen már harminckilenc országban zajlott, közel 3 millió iskolás részvételével. A diáksportnapi kezdeményezés célja, hogy a tematikus napra regisztráló iskolákban legalább két órát sportoljanak, mozogjanak a gyerekek, a helyi adottságokhoz, hagyományokhoz illeszkedően.